Borderlineom története

Létezés

Nem tudom, hogyan és miért lettem, vannak teóriák, hallottam pár lehetőséget és vannak sejtéseim ma már.

Fogantatásom után nehezen akartam megmaradni, anyám sokat volt velem kórházban. (Ezt elég sokszor hangoztatta is nekem.)

Majd nem sokáig élvezhettem az az előnyt amit egy normális családi idill.....anya és apa közelsége adhat. 2-3 éves lehettem, mikor (anyám elmondása szerint) faterom alkohol problémái miatt elváltak az útjaik. Ekkorra már féltem, üvöltöttem, ha apám alkohollal a szervezetében felvett az ölébe. A félelem később is fennmaradt, úgy mutatkozva meg, hogy ha az utcán ittas embert láttam azon az oldalon, ahol épp én jártam, átmentem a másik oldalra, vagy nagy ívben elkerültem. Állandó hiánya lett az életemnek az apa, évek teltek apa kereséssel, a szó legszorosabb értelmében, persze ezt az űrt nem sikerült betölteni. Apám alkoholistaként halt meg, igazán soha nem ismerhettem meg, magam által ismerem, az által, ami belőle bennem lakik.

Anyám, mivel egyedül maradt bátyámmal és velem, aktívabb dolgozó lett, hogy eltartson bennünket. Anyai nagymamámmal voltam nagyon sokat. Drága jó nagyikám türelmes és gondoskodó volt, egy igazi angyal. Sokszor keltem süti illatára reggel, vagy hajnalban, ha nála voltam. Sok mindenre megtanított, és olyan példát mutatott, ami segíthetett mindent túlélni épp ésszel. Azt hiszem neki köszönhetem, hogy nem súlyos az állapotom, és soha nem is lett az.

Verseket kezdtem el írni kb. 8-9 éves lehettem mikor az első versem megszületett, emlékszem, a karácsonyfákról szólt, hogy mi történik velük, majd, hogyan halnak meg, egy ünnep kedvéért, persze ezt mind gyermeki lélekkel vetve papírra. Azóta sok versem született már, rengeteg veszett el, némely semmit nem jelent, de vannak olyanok, amik azóta is lüktetnek bennem.

Anyámmal a viszonyom, főleg kamaszkorom tájékán gyalázatos lett, de szerintem előtte se volt fényes, mivel mindenem a mama volt, már ovisként is.

Mire igazán kamasz lettem, örökös lázadó....a dolgok, az emberek ellen, a világmindenség ellen is lázadva, mindig azt gondolva magamról én más vagyok mint a többiek.....főleg gondolkodásban. Sok témában voltam sokkal őszintébb, mint bárki más, nyitottabb voltam mindenre, imádtam már akkor is a zenét, zene szeretetem sokrétű lett már akkor. Minden érdekelt, de akkor már éreztem nem fogadnak el, mindig kívülálló voltam, pedig nem éreztem, hogy annyival másabb ember lennék, mégis ott volt mindig. Az elfogadás a családomban sem volt érezhető igazán, egy ember fogadt el annak aki voltam, a nagymamám.

Az első szerelem is megesett velem..12 éves lehettem...igazi kamaszos szerelemnek indult...hét évig voltunk együtt. Nagyon furcsa voltam már akkor is, többször szakítottam vele, féltem közben, hogy elhagy, megcsal..... Imádtam mégis baromságot csináltam, nem értettem magam.

Szegény fiú se, teljesen összezavartam.

Mire 16 éves lettem, anyámmal és az akkori mostohafaterommal (volt belőlük jó néhány) olyan szinten összevesztem, hogy a vége az lett, hogy nagyikámhoz költöztem. Anyám hónapokig a saját anyját sem látogatta meg, amiért engem befogadott.

Állandó fejgörcseim lettek, ok nélkül a legváratlanabb pillanatokban sírtam, megőszültem jobb oldalon egy csíkban. Orvoshoz kerültem, fejvizsgálat fejvizsgálatot követett, semmit nem találtak. Akkor nem mondtak semmit, csak azt, hogy lehet, kéne egy kis nyugtatót szedjek. Nem szedtem, kidobtam a receptet. Úgy gondoltam, egyedül is meg tudom oldani, mindenféle gyógyszer nélkül....

Közben az első párom anyukája egyengette az utam, segített amiben csak tudott, szinte anyámként szerettem (örültem volna, ha az anyám ilyen lett volna). Míg ez zajlott, mama aggódott nagyon értem és elmesélte, amit még addig nem tudtam, hogy apám epilepsziás volt (már ő sem élt akkor), emiatt egy darabig burokban neveltek, félve, hogy én is az leszek, majd látták, hogy nem jött elő, elillant a burok. Nagyi félt, hogy esetleg mégis kijön rajtam, emiatt vagyok egyre rosszabbul, de szerencsére nyoma sem volt és nem is lett eddig soha. A mai eszemmel már tudom, hogy pszichoszomatikus eredetű volt a fájdalom és minden egyéb tünetem...