Minden poklok pokla

….Anyámnál laktunk még mikor a fiam megszületett. Nem sokat volt otthon az akkori pasijánál volt sokat, szegény mamát sajnáltam, aki nála lakott. Nem emlékszem pontosan mi vezetett ahhoz, hogy egyik napról a másikra azt gondoltuk elköltözünk, azt tudom anyám akkor is a pasijánál volt, mamával csúnyán összevesztem, mert őt védte. Nagyon megbántam hisz tudom, csak a lányát védte, hiába tudta milyen, nekem akkor is rosszul esett, mert tudta, részben igazam van.
A vége az lett rippsz-roppsz összepakoltunk és volt apósékhoz költöztünk, ahol jött a pokol egy része.
Az  ex kimaradt, ivott és elköltötte a fizetését fizetés napon. Volt, hogy úgy jött haza nem volt egy vas se a fizetéséből, még tőlem kért 5000ft, mert még ennyi adósságot is felszedett. Rendesen magam alatt voltam, egyedül a fiam adott reményt, s az a kis szikra, ha saját házunk lesz minden jobb lesz….
A fiam szépen nőtt, 6 hetes kora után hasfájós lett, éjjel nem sokat aludtunk, ezen kívül lehetett volna minden rendben. A kimaradások nem múltak….az ivás maradt.

Mindig is házasság ellenes voltam, a fiam születése után rábeszéltek, hogy jobb lenne házasságba nevelni a fiam, nagy nehezen beadtam a derekam. A terv két tanú, semmi felhajtás. Anyám meglepetésbulit csinált, az ex tudott róla, én nem…..ebből is kalamajka lett később, mert volt apósékat nem hívták meg. Na mindegy.


 Házat akartunk venni, ami először nem jött össze, emiatt napokig csutka részegre itta magát, az akkor már férjem. Mindig volt oka az ivásra, kimaradásra, adósság felszedésére...játékgépezésre.

Küzdöttem, ő feladta, hogy sajátunk legyen, már nem hitt benne, azt mondta, ha lesz pénzünk házra, akkor már érdekli……... elintéztem, lett sajátunk….azt mondta minden megváltozik….na persze én naivan hittem neki. Második éjjel már kimaradt, miközben a szomszéd házat feltörték.

Kertet nem ásott, ha akarok azt mondta ássam fel a füvet, megtettem. Lett veteményes, úgy ástam fel, hogy mikor megvettük a házat alakítani kellett rajta egy kicsit, a két nagybátyja és az apja segített az alakításban és közben elnézte 4 férfi, hogy ásom fel a füvet.

Bővítettük a kecót, a szennyvízaknát volt apósommal ástuk fel. Nem volt türelme semmilyen aprólékos, türelmet igénylő ház körüli munkához...egy idő után már nem is mondtam neki, hogy csinálja meg….megcsináltam. Így polcot építettem, gipszkartont szalagoztam, megtanultam gért vágni, szegőt felrakni, falat simítani…...csempézni....s ki tudja még mit. Meg kell mondjam élveztem is :D egyik oldalról a táguló tudásom és na persze a munkát is.

Közben a fiúnk nőtt, okosodott, igényelte volna az apja figyelmét, közös játékot, játszóterezést...nem kapta meg….megtalálta máshol. A hiteles férfi számára az apai nagyapja lett…..aki mindenfele vitte, s élték egymás társaságát. Hiába kértem, könyörögtem foglalkozzon a gyerekünkkel, hiába.

A fiunkat megműtötték és kontrollra úgy mentünk Szegedre, hogy előző hajnalba jött haza, nem sokkal indulás előtt, erősen ittasan. A vonat utat átaludta, az orvossal összeveszett. Nem egyszer volt égő, milyen ember.

Féltékenysége förtelmes volt, ha férfinek köszöntem, akit ő nem ismert egyből azt mondta, tuti ő is meg.....volt nekem. Volt olyan időszak, amikor abba is belekötött milyen ruhát veszek fel.
Hittem benne, hogy megváltozik, hittem benne 7 évig, de nem tette...kis ideig bírta, majd újra kezdődött minden. Az utolsó egy évünk maga volt a pokol, nagyon belesüllyedt a játékgépezésbe, az italba, egy nap alatt rengeteg hitelt csinált, majd beszedett egy csomó gyógyszert. Ebből felépült, ígérgetett....minden hiába....pár hétig minden oké volt, majd jött az újabb gépszíj és elvitte.

Fél év múlva haza kellett vitessem, úgy berugott, hogy nem tudott, haza jutni, a kocsmából hívtak fel. Az egyik haverja haza hozta, épp anyámmal beszéltem mikor felkelt, odajött hozzám megkérdezte kivel beszélek, válasz nélkül szájba vert, hogy tuti a szeretőm. Anyám a vonal másik végén üvöltött neki, a fiam e közben aludt. Ekkor már egyeltalán nem volt önmaga.

Szerettem volna, ha normális családi életet  élhetünk, ha a fiam egy egészséges családképben nő fel,, két szülővel az oldalán, akik boldogok. Álom volt.
Pár hónap múlva végleg feladtam, elmondtam neki vége.....akkor éjjel meg akart ölni. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy azt hazudtam van valakim, ami nem volt igaz, ma már tudom nem kellett volna. Ezt is túléltem, kisebb karcolásokkal, lélekben több sebbel.

Akkor éjjel a lélekjelenlétemnek köszönhettem, hogy megúsztam. Nagyon nehezen jutottam ki a lakásból segítséget kérni, persze a szomszédba átmászva, elutasítást kaptam. Majd legalább annyit kértem segítsen cipőt, ruhát felvenni (egy szál hálóingbe voltam) és elmegyek a rendőrségre. Minden áron azt akarta a csávó haza menjek és csak én parázom túl, feküdjek le nyugodtan. A végén szereztem egy biciklit és avval mentem egy szál hálóingbe és egy pár cipőben (amit csak sikerült szerezzek) a rendőrségre száguldoztam.  Hát őszintén nem sokra mentem velük, annyi,  a gyereket kihoztuk a lakásból. Majd volt apósomékhoz vittek, ahonnan másnap nem akartak elengedni, de főleg a gyereket nem. Így millió telefon, rendőrségre mentem, húgomék jöttek segíteni, gyámüggyel mentem a gyerekért, mert akkor már a gyerek apja is ott volt és nem akarta a fiam kiadni. Akkor a rendőrök és a gyámügyisek előtt beszállt mellém a kocsiba és pofon vert, persze senki nem látta. Pár órára bevitték a rendőrök, akkor volt lehetőségem valamennyi cuccunkat elhozni a házunkból és húgomékhoz költöztünk.

Rettegésekkel teli éjjelek és nappalok jöttek. Rémálmok gyötörtek, nem tudtam enni, cigiztem mint egy gyárkémény (19-20 évesen szoktam rá). A szemei kísértettek, teljesen megváltoztak akkor éjjel, soha nem láttam még előtte ilyet.
A fiam velem volt, és ha ránéztem mindig az apja jutott eszembe, annyira hasonlított rá...persze ezt nem mutattam neki (legalább is remélem). Nem volt könnyű időszak. Közben az ex öngyilkosságot kísérelt meg, felakasztotta magát, de az apja megmentette. Akkor még mivel házasok voltunk, behivatott az orvosa, kiderült, hogy mivel olyan helyen dolgozott, ahol mérges gázok jutottak a szervezetében, az alkohol pusztítóbb hatással volt az agyára, mint valaha, valószínű ezért fordult ki önmagából. Erős a feltételezés bennem, hogy borderes ő is, így utólag visszanézve azt amire emlékszem. Felépülése után tárgyalás tárgyalást követett, fenyegetett folyamatosan. Bevallom 29 évesen végrendeletet írtam, de nem azért mert én akartam magamban kárt tenni, soha nem volt ilyen gondolatom.
Nehéz idők jöttek, minden áron azt akarta mondjak le a gyerekről, közben a fiam úgy jött mindig haza a láthatásokról, hogy nem akar velem élni, utál, ekkor 6 éves volt. Mikor már elegem lett mindenből, és a fejem felett az össze hullám összecsapott anyámhoz költöztem a fiammal nagyon nagy titokban, mert megfenyegetett az ex, ha a gyereket kiviszem a megyéből elvágja a nyakam. Komolyan vettem, hisz már próbálkozott. Közel 300km-el messzebb költöztünk, nyugalmat keresve. Persze nem leltem meg, hisz folyamatos volt felőle a nyomás még olyan messziről is, közben a gyerek minden láthatásról egyre rosszabbul jött haza, sok idő kellett még visszarázódott a velem való életbe. A válás és minden megviselte őt is.

Az élet nem volt fenékig tejföl anyám mellett, nagyi halála után minden megváltozott, mamának tett ígéretem szerint anyámat segítettem, mert neki az akkori pénze éhen halni is kevés lett volna.(Ez 2008.-2014. elejéig tartott, azóta nem segítek neki, erről később mesélek.)  Bátyám élősködött rajtunk, de főleg rajtam, mivel én voltam aki rá is keresett, anyám sajnálta...én osztottam az észt neki, de hiába....
Volt, hogy kertet ástam, a bátyám elnézte, ha valamit kellett dolgozni otthon, hamarabb megcsináltam én mint ő, legyen favágás, vagy kaszálás.
Közben az exem fondorlatoskodott...
 A fiam még nem volt hat éves tudta, mert elmondták, hogy ha elér egy bizonyos kort, ő is eldöntheti, vagy szava lehet abban kivel szeretne élni. Elérte, s döntött....ment...először próbaidőre, ami alatt még volt egy halvány reményem, majd végleg.
Nem akartam engedni, hónapokig hadakoztam, a fiam baromságot, baromságra halmozott, ha az okokról kérdeztem miért csinálta, az volt a válasz, ő vissza akar menni a szülővárosába …. tatájáékhoz, az apjához. A bosszú beérett az exet felől, megkapta a gyereket. A nagyszülők még velem élt mindennel elhalmozták, (persze haza nem hozhatta) ráhagytak mindent, csalogtatták. A fiam leginkább miattuk ment, majd beintettek neki, mikor már az apjánál lakott, és hozzájuk akart költözni.
Nem tudom, hogy csináltam végig azt a pár hónapot amíg a próbaideje tartott és azt sem, hogy utána hónapokig, hogy éltem túl egyik napot a másik után.
Majd jött egy lehetőség és elmenekültem egy távoli országba, közel 3 évre. Az első év tiszta révület volt, erdőben bolyongtam, s persze marcangoltam magam, hogy miattam ment el a gyerek, rossz anya voltam, mert biztos valamit máshogy kellett volna csinálni....