Pocaklakó

Kimaradt, ivott…..az az ember akivel éltem...Közben padlón voltam, nem tudtam megemészteni a gyerek elvesztését.

Persze kimaradt, nem tudtam merre, hol jár éjszakákban nyúlóan......nem változott semmi.... szakítottam vele, akkor már sejtettem újra kismama vagyok. Nem sok idő telt el az előző baba elvesztésétől, eszembe se jutott, hogy esetleg ne tartsam meg. Ő nem akarta, én meg már őt, elhagytam.

Közben munkanélküli lettem.Egyik alkalommal, (még a babavárás elején) amikor a munkaügyibe voltam, furcsa eset történt velem. A biciklim mellett egy számomra idegen nő állt és engem várt. Megismerte a biciklim, amit az exem előszeretettel használt. Kérdezte tudom -e kicsoda, mivel nemleges volt a válasz, elmondta, hogy a volt felesége, az exemnek. Miközben beszélt megláttam azt a láncot a nyakában, amit a fiatalember tőlem kapott….szépen tovább adta...neki….Elmesélte, hogy folyamatosan utána kajtatott mióta velem van és nem hagyja békén….beszédbe elegyedtünk, egy csomó mindent megtudtam…..többször is találkoztunk. Forrt bennem a gyűlölet, a düh nagyon….utáltam a férfit aki ezt tette velem és a világot  is. Mindig boldog családról, közös babavárásról, boldogságról álmodtam...ez nem volt sehol.

Hónapok, hónapokat követtek, a pocakom egyre nőt, a pocaklakó szépen fejlődött, imádtam már ekkor, közben az egyik szemem sírt a másik nevetett. Vártam a gyermekem, örültem neki, közben arra gondoltam,  neki is szörnyű lesz apa nélkül felnőni. Ugyan akkor fűtött a bosszúvágy, hogy tönkreteszem a miatt amit tett velem, a gyermekünkkel, azért, mert nem volt társam semmiben.

A várandóság 24. hetében azt mondta az ultrahangos orvos, hogy nagyon lent fekszik a baba és el fog halni. Teljesen kibuktam, felkerestem a nődokim, aki  furcsán reagált, hogy mit aggódok és nevetett….akkor látott utoljára.
Kerestem egy másik orvost, aki megnyugtatott és reményt adott.

A hetedik hónap körül elkövettem életem legnagyobb hibáját, esélyt adtam a gyermekem apjának ….úgy, hogy anyám segédkezett……...összehozott bennünket…ma már tudom nem kellett volna beleavatkozzon…nem kellett volna esély, sem semmi egyéb. Késő már, megtörtént...összeköltöztünk anyámnál, persze ez sem tett jót semminek. Ekkor már mama is anyunál lakott.

A fiam kb. egy héttel túlhordtam, 24 órás vajúdással, (nem sietett a e világra, valamiért nem volt neki sürgős, marad volna még) apás szüléssel ( segg részegen jött a szülőszobába, persze összevesztünk, mert ivott, mert rosszkor törölgetett vizes ruhával, mert nem jól vettem a levegőt …...) megszületett, nagyon szép baba volt.....

Az örömbe egy kis üröm is vegyült, fejlődési rendellenességgel látta meg a napvilágot, a húgycsöve nem megfelelő helyen fejlődött ki. Orvos, orvos után szegedi gyermekklinikán kötöttünk ki, ahol azt mondták 3 éves kora körül műthető…..