Versek, érzések
(...) Átok alatt vagyunk.
Ezt az átkot úgy hívják hogy maszk.
A másik embert nem tudom elérni.
Betegsége és bûne és õrülete megsûrûsödik, és forma lesz belõle. Álforma.
Ez a sûrû álforma a maszk.
A legtöbb esetben az élõlényt helybõl kinyomja, és maga próbál élni.
Ez a maszk. Ez a lárva.
Ez az õrület. A maszk az ördög.
Az ördög nem arc, hanem álarc. Lárva.
Ezért az ördög mindig hazudik. Nem is tud valódi lenni. Nem tud élni.
Az ördög saját maga nem is él, csak annyiban, amennyiben másoktól életerõt szív el.
Nincs valósága. Csak annyi, amennyi valóságot más elõl el tud venni.
Érted?
A maszkot levenni. Lenyúzni. Bármi áron a meztelen, élõ, valódi lényhez tapadni és megérteni õt, közvetlenül együtt élni vele.
De...
Megint. Mindig de.
A maszk igen furcsa valami. A maszk nõ.
Nõ? Igen. Az emberben a nõ, vagyis a test, az alak, a forma, a káprázat, a nagy misztérium.
A maszk szent. Nem szabad levenni.
Tilos. A játékot maszkban kell végigjátszani.
Az õrületbõl nem szabad kijózanodni.
Az õrület a mi természetes állapotunk. A maszk annak a jele, hogy mi szakrális tébolyban élünk.
Valóság?
Valóságban csak akkor élnénk, ha arcunk lenne.
De álarcban vagyunk, és ez az álarc nagy misztérium.
Ez a nagy misztérium a forma.
Vagyis a test. Vagyis a nõ. A szent káprázat..."
[Hamvas Béla. In: Karnevál, 1985]