Majré a fő gonosz!!!

A hétvégénk csodás volt a párommal és a múlt hetünk, nem volt semmi gond, majd tegnap este nem tudom mi történt. Jöttek a jelek, kerestem okokat, kerestem miben kapaszkodhatok, hogy szar legyen minden, persze ezt elég hülyén próbáltam most átadni, de kb. ez a folyamat. Nem tudatos a dolog, nem is veszem észre mindig, csak jön.

Csendes volt a roham, próbáltam kordában tartani az egészet, átmosni az érzéseimet, de nem nyugodott. Nem olyan volt mint máskor, nem vezetett világ végéig. A befejezést a sírás adta, ami ha van, megtisztít. Valószínű mindig ettől könnyebbülök meg, ez vesz le a vállamról mindent.
Életemben nem sírtam annyit, mint az utóbbi 1-2 évben. Valószínű, nem szabad elfojtsam, hanem egyből ki kell adjam a könnyeim, ha indulnak és elmúlik, talán ez segíthet még az átmosás mellett.
Persze ez csak egy teória, de nem valószínű, hogy ilyen egyszerű.

A folyamatot, ha elemezzük, egy érzelmi függőség (szerencsére ezt is egyre jobban átalakítom ;)) volt az utolsó momentum, ami megadta a roham löketét. A nap folyamán, több negatív behatás ért, mely egy része arra mutatott, még mindig szarul csinálok dolgokat, például a fiammal való viszonyomban. A saját magamba vetett bizalmam nem nagyon van meg mostanában, sőt egyáltalán nincs, ami  nem tesz jót a magamban lejátszott folyamatoknak. Persze ezeket nap, mint nap érzem elég sűrűn elszáll az önbizalmam szikrája is, megingok magamban, magammal kapcsolatban, megkérdőjelezve a saját tudásom és megérzéseim. Ami egyre jobban látom egyre több mindenben rám nyomja a bélyegét, fel kell ébredjek, fel kell magam rázzam.

Forgatókönyv:
 Majré elindul bennem, melyből harag lesz, majd bánat elintézi egy sírással és olyan, mintha semmi sem történt volna, leginkább így volt rég, ma meg tépelődöm utána, elemzek, keresek kapukat, megoldásokat.

Persze a párom sebeztem, pedig nem akartam, annyi könnyebbsége van, hogy tudja már magában kezelni, bár én félek attól, hogy majd mi lesz ha tetőzik benne. Úgy kezelni ez nincs, nem belőlem van, hanem ez a borderline.
Az az igazság egyre jobban marom magam lelkileg egy-egy ilyen szarság után. Leépítem magam, magamban és egyre jobban fáj, hogy még mindig nem tudom 100°%-ban szabályozni és mit okozok ezzel az még inkább felemészt.

Ezek a folyamatok átmentek rajtam mostanra teljesen, most könnyebb, és jobban átlátom az egészet. Párommal átbeszéltük és az ő megfigyeléseit is felhasználom az írásaimban, sokat segít, ha átbeszéljük, jobban látom még mi segíthet, mi rossz, mi szorul nagyobb javításra .
A mai ilyen beszélgetésünk alatt ismét megfigyeltem, hogy fáj a fejem egy pontban (kb. ez bő 1-1.5 hónapja van) , ez főleg olyankor van amikor tudom, hogy igaza van, fel is fogom, de a régi énem, vagy egyszerűen az agyam tiltakozik ellene, talán, mert el kell hagyja a régi jól megszokott korfontzónáját.

Említettem, hogy az érzelmi függőség adta meg a végső lökést a rohamnak, tudom, hogy  nem jó ez a fajta függést, mástól függő létezés, megélés, egy ideje tudatosan építem át, nem akarok függeni és e miatt nem akarok szar érzéseket. Egyre többet teszek érte, egyre kevesebb visszaigazolást keresve, egyre több időt töltve úgy el, hogy magamra hagyatkozok mindenben, nem várva megerősítéseket, és ez tök jó. Mostanában elértem azt is, hogy olykor már vállon tudom magam veregetni gondolatban, ha sikerül valamiben fejlődést mutassak, főleg mérföldkövek esetén.

Haladok, olykor mint a lajhár (főleg én érzem ezt), máskor mint egy jaguár, de egy a lényeg nem adom fel!!!!