Úton a 100%felé

Sok minden történt az elmúlt pár hónapban velem, velünk.

Az egyik legnagyobb mind közül, hogy felmondtam a volt melóhelyemen, minden előre biztosítás nélkül és mindezt azonnali hatállyal tettem, s ebben a párom is támogatott, ami még határozottabbá tette döntésem. Rég óta érlelődött, mindig csak tologattam, a sok ígérgetés, szabálytalanság meghozta a gyümölcsét.

Nem váratott magára sokat az új munkahelyem sem, szinte 3 hét alatt találtam egy sokkal emberibbet....egy olyat, ahol az ember értékeit előtérbe hozzák és felkínálják felemelkedés lehetőségét. Arról nem beszélve, fele annyi ideget nem eszek és terápiás a meló is :D

Mindeközben egyre jobban alakultak és alakulnak körülöttünk a dolgok, nem mondom, hogy nem dugta ki a sötétségből olykor fejét a mumus (Border) de egész jól tudtam kezelni, helyére tudtam rakni kellő időben.

A biztonság érzetem egyre nő, egyre boldogabb vagyok, egész jól tudom kontrollálni a szar gondolatokat, már nagyon ritkán gondolkodom egyszerre több síkon. Egyre többször feloldódom és így élem meg az életet, nem agyalom túl magam, és nem vagyok féltékeny, mint mondjuk bő egy éve.Nem keresek hibásokat, nem csak a rosszat látom, megpróbálok mindent a helyén kezelni.

95-97%-nál járok kb a gyógyultság terén, az utolsó pár százalék áttörése nagyon nehéz. Vajon miért? Sokat gondolkodtam ezen a napokban, talán azért mert a border az utolsó pillanatig küzd és ebben az utolsó harcban nagyon alattomos.

Múlt hét elején elkezdődött bennem valami, nem éreztem, hogy baj lesz belőle, napról napra rombolt bennem, szerdára kész voltam, alattomos rohamom volt a fiam felé, sajnos, a párom próbálta lekorrigálni. Majd nem mint máskor , hogy felszámoltam egy nap alatt az egészet, még két napra volt kihatással, 3-szor jelent meg, ebből kétszer egy nap rövid időn belül. Nem értettem az egészet, majd roham közben az utolsónál jöttem rá, hogy rohamom van. Szar volt szembesülni és nem értettem miért jött újra és miért ennyire kitartóan.

A párommal próbáltuk kitalálni mi okozhatta, arra jutottunk, hogy a korfontzónám sokáig a rossz volt, miközben az életünkben egyre több a jó, egyre nagyobb a biztonság minden téren, egyre boldogabb vagyok, talán még soha ennyire nem voltam.

A régi énnek (bordernek) kellett valami rossz, legalább egy, hogy komforton belül maradjon, most ilyen nem igazán van, hát a mumus keresett, persze talált is még ha nem is teljesen a valót fedte le. Aztán generálta csak a szar dolgokat és örült közben, persze én kevésbé és a párom sem repesett.

Sírás lett a vége, majd elmúlt és azóta sem jelentkezett.

Még mindig új dolgokat tanulok magamról, új érzéseket erősítek, és próbálok örülni, úgy hogy más is észre vegye, főleg a családom, ami bevallom még mindig nehéz.

Akik évekig, évtizedekig úgy éltek meg dolgokat, hogy mások felé nem mutatták az érzéseiket, mert nem szabadott, vagy mert bele martak ha megmutatták, azok azt sem tudják igazán, hogy kell, legalábbis én így vagyok ezzel, próbálkozom, tanulom, fel nem adom.

Axela