Rólam

Axela vagyok, egy nem hétköznapi nő.......sokrétű, minden iránt érdeklődő és nyitott lélek, aki szeret verset írni, imádja a zenét, a természetet.

Nem vagyok már fiatal, hátam mögött egy válással, több ezer kilóméterrel, egy gyerek elvesztésével, egy másik gyerek részleges elvesztévésel harcolok az élettel és magammal....miközben megpróbálok boldog lenni és teljes életet élni borderlineosként. Támogatom is akad a harcomban jelenlegi párom, akivel két éve vagyok együtt.

Ezt az oldalt azért hoztam létre, hogy megmutassam másoknak, akik hasonló cipőben járnak mint én, hogy van kiút. Amikor megtudtam, hogy én is BL-ben szenvedek, már bennem elindult a változás folyamata (erről később írok borderlineom történetében), így talán még könnyebben jött az elhatározás, hogy én ebből ki akarok gyógyulni.

A borderline negatív megítélése miatt szeretnék névtelen, arctalan maradni (egyenlőre), nem tud róla a környezetem, de még a családom egy jó nagy része sem.