Felhívás keringőre :D

Egy gondolat mára

"Néha azt hisszük, az az időszak nehéz, amiben épp élünk.

Később rájövünk, mindig akad nehezebb is, amit úgy élünk meg, hogy nem éljük túl.

Persze túléljük, olykor kicsit meghalunk, megbicsaklunk, de felkelünk és tovább lépünk.

Fájdalmas, tanulunk, tapasztalunk.....valahogy tovább élünk.

Aztán jönnek a pillanatok, melyek ott mélyen melengetnek, felemelnek, ölelnek.

Nem engedné az ember őket, de kisikkad az ujjai közül és elillannak.

Majd mikor a káosz örvénylik körülötte, próbálna kapaszkodni beléjük, de sötétben a keze, a semmit fogja....

Olykor olyan, mintha meg se történt volna, csak az elme játéka volt, mely elhitette, hogy valóságos volt a dédelgetett álom.

S egy reggel ülünk az ágyunk szélén, fejünket fogva, csipkedve karunk, vajon mi valóságosok vagyunk.

Ráébredünk, igen, s valóságos minden kép mit megéltünk......a jó ölelt, felemelt, majd gyorsan tova libbent.

S jött a semmi helyette, a csend mely már nem ölel, olykor szürke és kopott, majd változatosan tova oson."

2013.02.03.

Tegnap találtam a gépem rendbetétele közben a fentebbi írásomat. Arra gondoltam megosztom veletek, lássátok, akkor mennyire voltam "lelkes" az életemben és hogyan éltem meg mindent. A sötét gondolatok, mindig eltakarták a jót, többet volt köd fejemben, mint szivárvány. A border benne volt, szinte minden pillanatomban.

S most....

Nagy a változás, főleg, ha az utóbbi időt is alapul veszem, hisz rohamosan javult az állapotom és nincs ebben semmi hókuszpókusz :) Lassan lépésről lépésre építettem fel magamban a lehetséges utat, felállítva közben mit kell tegyek, miben kell változzak, hogy élhetőbb életem legyen és élhetőbb gondolataim.

Jó pár versemet, írásomat visszaolvastam és látom azt, amit akkor nem. Látom a sorok közt a bordert, látom mit csináltam rosszul és látom olykor egész jó dolgokat is írtam :D

Ennyit bevezetésnek, csapjuk a lovak közé.

Sok minden történt velem mióta nem írtam... most akad egy kis nyugodtság végre. Boldogságom még nagyobb, mint eddig, a családom már-már teljes, a fiam majd 5 év után hozzánk költözött. Persze az aggódásom nem múlt el, még mindig. Valahogy bizonyos szokássá vált dolgokat nehezebben hagyok el, mind gondoltam, de gyúrok rá.

Egyre több jót látok, egyre többet mosolygok, nincsenek rohamok... csak a roham előtti állapotok, melyek régen rohamot jeleztek.... ezek vannak, max. pár percesek. Abból állnak, hogy a félelmeim eluralkodnak rajtam, majd gyorsan helyre rakom őket.... ..a káosz már nem a fejemben van :) Az életem egyre jobban sínre kerül. Egyre tudatosabb a jelenlétem a pillanatban, nem ezer szálon futnak dolgok a fejemben folyamatosan, egyre inkább jellemző, hogy megélem a dolgokat és nem csak sötéten szemezek velük.

Egyre több és több borderest vonzok magamhoz, amit nem értek, hisz nem vertem nagy dobra mi újság, és ennek ellenére egyre többen kérnek segítséget. Persze nem én vagyok a kulcs, hanem aki változni akar, én csak azt tudom elmondani, hogy én hogyan csináltam. Egy barátnőm is segítséget kért, és elindult a változás útján, persze nem rejtettem véka alá, nem lesz egyszerű, elmondtam neki, hogy mennyire fog fájni, persze akkor nem hitt nekem. Ma már sejti, még nem teljesen tudja, még nem azokon a lépcsőkön bandukol, de közel van, nagyon közel a felismerésekhez, a tisztán látáshoz....persze ott még nincs vége, de a megértéshez és a javuláshoz közelebb visz.